
26 FOTO MOZAIK • 2004 február
digmává válik. Túllépve a kétdimenziós képkészítésen,
érdeklődésük – amelyet a közönség igénye erősít – a ve-
gyes technikák, a videó és installációk irányába mozdul.
A kiállítás, installáció, performansz – mint önálló művé-
szeti produktum – korunk követelménye tehát.
A Képnovella „kísérleti adás”
Milyen unalmas lenne az irodalom – és milyen keve-
set tudnánk a világról –, ha pusztán lexikonokat, encik-
lopédiákat, tudományos értekezéseket, szakcikkeket ol-
vasgatnánk. Ha nem lenne regény, novella, vers, mese
vagy színmű – vagyis ha nem léteznének az írók, mű-
vészek, mesemondók képzeletében megszületett törté-
netek, az Óperenciás-tengeren túli tájak, seholsincs -
gurák, soha el nem hangzott párbeszédek – a valóságról
jóval kevesebbet tudnánk. Hasonlóan van ez a fotográ-
ában is: noha fontos és becsülendő a történések, törté-
nelmi pillanatok pontos és hiteles rögzítése, az ember és
ember, az ember és természet kapcsolatát, az életünket
meghatározó és befolyásoló jelenségeket, a test és lé-
lek viszonyát sokkal érzékletesebben mutathatjuk meg
a szubjektív fotográával, amelyet képzeletünk irányít.
Ennek a „képnyelvnek” a kiállítási formája, megjelení-
tési módja az installáció, amely a maga illúziókeltésével
egyfajta egyensúlyozás a valóság és a képzelet életve-
szélyes peremén. A Képnovella „kísérleti adás”, amely a
digitális „képnyelv” segítségével hétköznapi történetek-
ben keresi a rendkívülit, a szenvedéllyel szeretni valót.
A látványtervezés – illúzió vagy tévedés?
Az illúzió a legrégebbi korok óta a művészet legfőbb
éltető ereje. Tudományos szempontból azonban az illú-
zió esetleg csak tévedés, amelyet könnyű elkerülni vagy
műszerrel helyesbíteni. A tudósok hadakoznak a téve-
dés ellen, azonban sok „illuzórikus” jelenség – például
a délibáb – magyarázata megtalálható a zikakönyvek-
ben: a délibábot a nagy hőmérséklet-különbségű légré-
tegekben a fénytörés hozza létre.
Amikor kiállítást rendezünk, látványt teremtünk, egy
illúziót tárunk a látogató elé. Ezt az illúziót persze gon-
dosan meg kell tervezni, az installációt az adott térhez,
de legfőképpen a mondanivalónkhoz kell igazítani.
A Képnovellák – statisztika szerint a százötvenedik
önálló kiállításom – a hódmezővásárhelyi Tornyai János
Múzeum földszinti termeiben kapott helyet, ott, ahol
korábban Lucien és Rodolf Hervé képei voltak láthatók.
Az első terem képei „előretekintő”, a másik két terem
képei „visszatekintő” jellegűek voltak, mintegy össze-
kötő kapocsként, kvázi magyarázatként az „új korszak”
digitális képeihez. A különböző korszakok „együtt fu-
tásával” jelezni kívántam, hogy gondolkodásmódom-
ban, művészi felfogásomban minden egymásra épül,
mindennek vannak előzményei és következményei, a
művész egy új eszköz használatával nem kezdi el „más
szemüveggel” nézni a világot.
A kiállítás építése
A digitális printek készítéséhez olyan színes tinta-
sugaras nyomtatót használtam, amely alkalmas a 10
méter hosszúságú tekercspapír (brenner) nyomtatásá-
ra is. A képnovellák anyaga már előzetesen elkészült
ugyan, de a látvány felépítéséhez az adott tér kiegészí-
téseket igényelt. Vittem hát a nyomtatót, és a háromna-
pos kiállításrendezés során a szükséges „nagyításokat” a
helyszínen készítettem el. Mivel a 6-8-10 méter hosszú-
ságú képeket paszpartuzni, keretezni szinte lehetetlen, a
kép felfüggesztéséhez, „kisimításához” olcsó és egyedi
anyagokat – spárgát, facsipeszt, kavicsot – használtam.
A 30-40 cm távközökben, madzagon lógó csipeszek tar-
tották a képet, amelyet az alulra csippentett, spárgán ló-
gó kavicsok nehezéke feszített egyenesre. A különböző
„hangmagasságban” lelógatott kavicsok – mint kottafe-
jek a partitúrában – nemcsak praktikus céllal jelentek
meg, hanem térbe szerveződve, „még egy mozdulattal”
tették teljesebbé az illúziót. Az installáció építésénél, te-
kintettel a szokatlan hosszúságú és elrendezésű képek-
re, a múzeum teljes személyzete – teremőrtől a művé-
szettörténészig, kiállításrendezőtől a múzeumigazgatóig
– közreműködött.
Kiállítás, vásár, rendezvény
Nap mint nap nyílnak kiállítások nemcsak a művésze-
tek, hanem a tudomány, természet, közlekedés, történe-
lem, technika, sport stb. területén. Bármelyikről van szó,
a rendezők tudják, hogy ez a forma lényeges helye a be-
mutatkozásnak, reprezentációnak és természetesen az
üzletkötésnek. A művész számára azonban nem az utób-
bi a hangsúlyos, hanem a műveinek bemutatása, aminek
révén – feltehetően – fontos mondanivalója, képeinek
üzenete jut el a befogadóhoz. A szakma és közönség
előtti megmérettetés azonban nem feltétlenül jelent si-
kert. Akár erkölcsi, akár anyagi visszajelzéseket remél
a kiállító, jó művek, értő látogató, nézőközönség, be-
fogadó nélkül kiállítást szervezni felesleges erőlködés,
munka, pénzkidobás. Az ünnepélyes megnyitóig eljut-
ni hónapok, esetleg évek munkájával lehet. A megfelelő
előkészítés nemcsak a képek lenagyítását, válogatását,
keretezését, majd helyszínre szállítását jelenti, hanem
a közönségszervezést, a hírverést és a tájékoztatást is. A
rendezés nemcsak a képek felrakását, a fények beállítá-
sát, a képcímek, plakát és tájékoztató szövegek elhelye-
zését jelenti, hanem magát a látványtervezést is, amely
szükséges a művek tartalmas, esztétikai élményt nyújtó
megjelenítéséhez. A rendezés maga is művészet, önál-
ló és öntörvényű szellemi tevékenység, ami néha felül-
írhatja a kiállító művész/ek elképzeléseit. Ez egyáltalán
nem baj, hiszen ha körbenézünk a világban, azt látjuk,
hogy az egyetlen médiumra specializálódó és az életén
át azzal dolgozó művész fogalma lassan elavult para-
eifert jáNos: Még egy mozdulat (Angyalok tánca), panorámakép, 2003
Az én oldalam
eifert jáNos: A Nõ (részlet a képnovellából), 2003
Kiállításrendezés: az ötlettõl a megvalósításig
Képnovellák
Eifert János
Commentaires sur ces manuels